2015. július 1., szerda

7 + 1 jel, hogy egy 7 hónapos anyukája vagy

Kedves SportosMamik!

Régen nem kommunikàltam így felétek, így most megragadom az alkalmat és felmelegítem a kapcsolatunkat a blogommal. :)

Petra már 7 , HÉT!!!! hónapos! Megy az idő, mit megy, repül. 
Persze nem azért írok most, hogy keseregjek, és nem, nem a megmondó, világmegvàltó 7 pont fog következni, csak gondoltam megosztom veletek, hogyan telnek napjaink.


1) Már nyitsz a barátaid felé, de amikor találkoztok a következő történik:
 a) arról beszélsz ma éppen hányszor és milyet kakilt a gyerek
 b) csendben ülsz és csak hallgatod őket. Milyen jó, hogy végre nem csak a saját hangod hallod, és amikor kérdezel, kerek, egész mondatban válaszolnak, nem csak gőgicsélnek hozzàd.

2) A pólód már nem böfis, viszont a gyerek aznapi menüje kiválóan látszik rajta, kivehetetlenül. Két etes közt már le se cseréled, úgy is foltos lesz felkiáltással. Ugyan ez vonatkozik a gyerek ruhájára is. 

3) Az idő relatív fogalom.
A napirend nem is annyira a gyereknek, mint neked kell. Nèlküle elvesznél a napi teendőkben. A napok persze így is összefolynak, és úgy érzed semmire sincs időd, de a betervezett dolgok legalább megvannak. (vagy nem, de a kettő közül valamelyik biztos) :)

4) Az ő lefekvési ideje és a tied közötti idő pont arra elég, hogy a napi betevő közösségi oldali információ éhségedet kielégítsd, hajat moss/összepakolj,
Apával beszélgess egy kicsit ( lsd 1-es pont, csak Apára szorítkozva) és hallgasd a csendet. Néha többre nincs energiád. 

5) Pelenkázáskor az egyik karoddal a gyerekkel bírkózol, a másikkal kicseréled a pelust, a száddal pedig egy komplett halrajnak megfelelő mennyiségű hal szájmozgását utánzod.

6) Képes vagy még fáradtabban ébredni, mint ahogy lefeküdtél, nem emlékezve arra hányszor kelt fel éjjel a "Büdöskölök" <3 
Másnapi jelszó: Egy kávé nem kávé két kávé fél kávé, három kávé egy kávé, de egy kávé nem kávé... :)

7) Az, ahogy rádnéz, elmosolyodik, tudod, hogy felismer, látod nap, mint nap a fejlődését az maga a csoda. Persze, ezen is, mint mindenen, ami vele kapcsolatos elkezdesz pityeregni. 

+1 Gratulàlok! 7 hónapos a babád! Mostmár válaszolhatsz érdemben is a következő kérdésre: Mikor jön a következő??? ;)


2015. április 2., csütörtök

Meglátni és megszeretni nem egy pillanat műve volt

Ki hitte volna még egy évvel ezelőtt, vagy akár egy fél évvel ezelőtt, hogy egy édes nevető szempárért és egy hangos kacajért bármire és tényleg, bármire képes lennék. 

Merthogy meglátni és megszeretni nem egy pillanat műve volt. 
Ketyeg az ember lánya biológiai órája, nyomják a szülei, nyomja a társadalom: kell a gyerek. 
Nem vagyok az a fajta, akit íly módon lehet befolyásolni, így akkor vállaltam gyereket, amikor úgy éreztem, itt az idő. 

Furcsa módon álomszerű volt az egész terhesség, a szülés és az első hónapok is. Olyan volt, mintha kívülről nézném magam, mintha nem is velem történne ez az egész. Nőtt a pocakom, láttam az ultrahang felvételeket, sírtam, amikor meghallottam először a szívverését, megsimogattam, amikor megszületett és rámrakták, először megszoptattam, majd sokadjára is, de még mindig olyan érzésem volt, hogy álmodom, egyszer csak csörög az órám, felkelek és épp egy táncversenyre indulok, 16 évesen. 
Mechanikusan, ösztönből tettem a dolgom, pelenkázás, etetés. 
Kétségbe voltam esve, Úr isten, itt ez a tündéri kis csöppség, és èn nem érzek semmit. Nem is vagyok jó anya, egyáltalán, Anya vagyok én? Szerencsére, voltak anyatársak, akikkel meg tudtam beszélni, hogy igen, ez tök normális, meglátom, amint a gyerek is egy kicsit megnyílik, nem csak egy cicit lát bennem, máshogy fogok hozzá viszonyulni. 
Emlékszem a folyamat végére, egy igen emlékezetes pillanat volt, amikor visszatértem a valóságba. Ott feküdt rajtam, megvolt a bőrkontaktus és egyszer csak elöntöttek az érzelmek és csak sírtam és sírtam. Akkor váltam lelkileg is anyàva, nem csak biológiailag! 

Attól a pillanattól kezdve tudom, hogy a szeretetnek több szintje van. 
Mindennek az alapja, hogy szereted és elfogadod magad. Mert csak úgy lehet szeretni másokat. 
Szerelemmel szereted a párod, a férjed, a Kedvesed, ki hogyan nevezi.
És létezik egy másfajta szerelem is, egy mindent elsöprő, amit csak akkor tapasztalsz meg, ha már van gyereked.
Sose hittem ebben, de mostmár tudom! 

2015. március 6., péntek

Idő, idő, idő

Az idő rohan. Egyik szoptatás a másik után, egyik hét a másik után. Ez a 14 hét egy szempillantás volt. Nagyon oda kell figyelni, mire hagyok időt, a háztartás vezetése, a gyerek és mozgás mellett. Mert mozogni kell! Kényszer! Kényszerít a testem, mert ehhez van hozzászokva. Mert jó példát szeretnék mutatni, mert Petra szereti nézni ahogy mozgok. 

Igértem, hogy készítek egy 20 perces klasszikus aerobik videót nektek. Végre megcsináltam! :) mert 20 perc mindenki életébe belefér. Nem lesz tőle 2 nap múlva karcsú derekad, feszes feneked, de a közérzeted jobb lesz, kicsit kiszakadsz a kakis pelenkák, mosás, takarítás háromszögből, hogy utána újult erővel térhes vissza. 

Gyere! Csináljuk! :)

2015. január 16., péntek

Szoftverfrissítés Nő 10.0-ról Anya 1.0-ra és Anya 1.1-re

 Kedves SportosMamik!


S lőn a csecsemő, aki az idő múlásával a nagybetűs NŐvé cseperedik. Àtesik mindenféle fejlődési szakaszon, és széthagyott cipőkön... Mindenkinél máshogy zajlik, de most, mint mindig magamból indulok ki. Nővé válni egy igen hosszú folyamat, sok-sok program, segédprogram töltődik be, mire addig frissül, hogy egyszercsak felvillan egy kiegészítő program igény, az Anya 1.0.  A  Nő 10.0 is lefoglalja az agykapacitás csaknem 100%-át ám az Anya 1.0 olyan program, mely először 1byte-ot foglal el, majd amikor telepítésre kerül, hirtelen átveszi az irányítást a Nő 10.0-tól és amint megjelenik az a bizonyos két csík, uralomra tör. Az agy a hirtelen megindult byte áramlástól túlpörög, ebből lesznek az átpityergett filmek és a reggeli emélygés, mely egész nap eltarthat.

Anya 1.0 és Nő 10.0 együtt pörög, de mivel Anya 1.0 a vártnál erősebb, Nő 10.0 végül átadni kényszerül az irányítást, de nem törlődik, csak nagyvonalúan a háttérben marad.  

Anya 1.0 jó esetben 9 hónapig, nem túl ideális esetben 34 hétig rendületlenül pörög, majd egyszercsak egy jól irányzott magzatvíz csorgás után megjön rá az upgrade és jön az Anya 1.1 tanuló verzió. Ha eddig nem volt eléggé káoszos az Anya 1.0 file szerkezete, na ezután teljesen felborul. Új design, bár felhasználóbarát, mégis minden ikon máshol van, másmilyen színű és formájú is. A felhasználó hirtelen nem találja a helyét, próbál egyensúlyban maradni, de Anya 1.1 még brutálisabb, mint 1.0. A byte-ok már nemcsak hogy áramlanak, de gátat szakítanak és visznek mindent. A felhasználó pedig próbálja terelgetni, de hiába. Ilyenkor felbukkanhatnak a virusos file-ok, mint a kétely, (jó program vagyok-e) a túlzott féltés, esetleg a nemvagyokarégileszekemég kémprogram.

A káoszba Baba 1.0 rak rendet, nem mással, mint azzal, hogy a szemedbe néz, és elmosolyodik! És ekkor az őskáoszból csend lesz és innentől kezdve telepítesz egy vírusírtót és minden vírust kiírtasz, mert ha a baba mosolyog, valamit mégiscsak jól csinálsz.


Sok-sok mosolyt kívánok mindenkinek❤️❤️❤️

2014. december 27., szombat

Petra vagyok, hívónevem GiziManci

Kedves Nénik és Bácsik!

A nevem Petra de sokan úgy ismertek, hogy Királylány, Gizi vagy Manci, de voltam már Törpilla, és Nyuszifül is, és bármi, ami Anyának eszébe jut. Apropó Anya!  Épp' alszik, az esti etetős party-k hosszúra sikerültek. De aki éjszaka nagylegény.... Ja, nem is Ő volt a party lelke, hanem én, őt csak meghívtam, hogy csatlakozzon, mert tudom mekkora partyarc. :)


Amúgy egészen jól telnek a napjaim. Amikor Anya épp nem akarja levágni az ujjam körömvágás címszóval, vagy nem ejti rám a telefont, miközben éjjel be akarja kapcsolni a lámpàját, hogy lásson, de közben elalszik... Nem unatkozom, maradjunk ennyiben. Kész csoda, hogy komolyabb sérülés nélkül megértem az első hónapomat. :)

Persze azért engem sem kell félteni. Anya reflexeit fejlesztem, miközben cseréli a pelust, néha eleresztek egy-egy pukit, néha társaság kiséretében, és figyelem, mit reagál rá. De fejlődik, és néha már gyorsabb, mint én, mert nincs pokerarcom, és még nem tudom leplezni a szándékom, de már gyúrok rá. De a pisivel mindig meg tudom lepni. ;)

Amúgy egy szavuk nem lehet rám. Eszek, alszok, kakilok és csak akkor sírok, ha éhes vagyok és Anya még tököl az etetés előkészületeivel.

Az első hónapom számokban:
1) Visszanyertem a születési súlyom, és mèg 1 kg-ot híztam is, így most 3,5 kg vagyok

2) Eddig közel 200szor cserèlt Anya pelust

3) elhasználtunk 6 csomag popsitörlőt és elfogyott egy fél nagy tubus Sudo krém

4) Olyan gyorsan növök, hogy egy rugit már majdnem kinőttem. :) ( eddig mindben elvesztem)

Legjobban a mellkason szeretek aludni, Apa és Anya legnagyobb örömére. Reggelente amíg Anya bebútol én Apa mellett vagy Apán csinálom ugyanezt. Ilyenkor mindig megkapom, hogy "Olyan vagy, mint az Anyád. :) 

Így telnek hát napjaink, de most mennem kell, mert Anya ébredezik... Sziasztok!!! :)



2014. december 11., csütörtök

Megszületett a Királylány! II. rész

Maga a szülés élmény csodálatos volt. Persze nem mondom, hogy fájdalommentes volt, de igazi csodaként èltem meg.
Ott feküdtem a szülőágyon, egyik kezemet az újdonsült Apa fogta, aki büszke és meghatott volt egyszerre, másikkal pedig a babát próbálom simogatni, az érzés furcsa, már-már hihetetlen, nem sír, csak nyöszörög először. Ott van a mellkasomon, nem tudom meddig, néhány pillanatnak tünt csupán. Majd szóltak, hogy el kell vinniük, mivel koraszülött, vizsgálatok állnak előtte. Apa vele ment, én pedig maradtam, hogy az ilyenkor szokásos rutint megcsináljàk. Miután kész lettem, elvittek a megfigyelőbe, hogy megnézzem Petrát. Inkubátorban volt, vért vettek tőle és mivel ingadozott a cukra infuzióra kötötték.
Megszámoltam az ujjait, mind mind megvan. :)
A köldökzsinór rátekeredett a nyakára, amitől picit lila volt a feje, de megnyugtattak, hogy minden rendben van. 
Aznap este megfigyelésre bent tartották az inkubátorban. Nèlküle aludtam, azaz próbáltam. Cikáztak a gondolatok a fejemben, boldogság, félelem, aggódás és sírás felváltva jöttek. 
Másnap végre meghozták nekem ŐT, és elindult a 4 napos korházi létünk, mivel megfigyelések és vizsgálatok sora várt rá. 
Szépen rendbejött a cukra, hála annak hogy beindult a tejelválasztás és tudtam etetni.

Minden vizsgálattal egyre közelebb kerültünk a hazamenetelhez. Szerencsére mindent rendben talàltak nála, picit ugyan besárgult, de néhány alkalom szolizás (így hívtam a kékfényes kezelést) után kezdett halványodni. 
Elérkezett a kedd, amikor is az utolsó, szemészeti, vizsgálat után megkaptuk az "elbocsátó szép üzenetet" és hazajöhettünk. 
Ezúton is köszönöm a Fejér Megyei Kórház Szülészeti osztály minden dolgozójának a kedvességet és a profizmust. Külön köszönet és hála Bozsa Anikó szülésznőmnek és Rubliczky Főorvos Úrnak. 
Tudtam végig, hogy jó kezekben vagyunk! ❤️❤️❤️❤️





2014. december 4., csütörtök

Megszületett a Királylány I. rész

 November 27-et írtunk. (Épp egy hete) Egy átlagos nap átlagosnak tűnő reggelén felkeltem, hogy a napi rendes adag kávémat és reggelimet elfogyasztva elindítsam a napomat. 
Előző este filmnézés közben elaludtam és  hajnali 3 körül ébredtem fel. Álmosan zuhanyozni készültem, amikor is éreztem, hogy valami végigcsorog a lábamon. Hm... Nem volt sok, de érezhető volt. Nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki,nem kísérte fájdalom, de az előzményeket figyelembe véve összekészítettem a magam és a gyerek cuccát is, biztos, ami biztos alapon. Ezután lefeküdtem és aludtam tovább.
Elérkezett a már említett reggel. Ismét éreztem, hogy szivárog valami és nem voltam rest, felhívtam a szülésznőmet, Anikót, hogy mit tegyek.
-Pakolj össze és gyere be 8:00-ra. -hangzott a válasz. 
Ott is voltam, átöltöztem és bekerültem a megfigyelőbe. Az első vizsgálat során semmi burokrepedésre utaló jelet nem találtak, igy egy magnézium infuzio és nst kiséretében megfigyeltek, ugyanis jósló fájásaim már voltak. A babuc jól volt, én is, így nem aggódtam. Folyton azt mondogattam neki, hogy még bent kell maradnia, hiszen még csak a 34. héten jártunk. Egyszercsak megelégelte, rúgott egyet, hogy őneki ne mondjam meg mi legyen, mire újabb adag magzatvíz távozott és egyre erősödtek a fájások. Újabb vizsgálat következett, melynek eredménye: SZÜLÜNK!!!! A Kedves nem volt a városban, gyors telefon, hogy nincs visszaút, jobb, ha sietve visszajön. A dokim sem volt a városban, őt is értesítették. Ez volt kb. 3 órakkor. Szerencsére gyorsan tágultam, és pikk-pakk a szülőszobában találtam magam. Egyre erősödtek és sűrűsődtek a fájások, közben megjött a Kedves is, aki lelkileg támogatott, beszélt hozzám és szerencsére nem énekelt. :) Következő àllomás a szülőágy volt, addig àllva vajúdtam, az esett jól. Arra még tisztán emlékszem, hogy bejött a dokim, de utána homályos minden, annak ellenére, hogy semmilyen fájdalomcsillapító, bódító dolgot nem kértem. Néha felréved a Kedves arca, és kék szemei, meg az is hogy mond valamit, de semmi egyéb. A doki hangját hallottam, és ahogy tanultuk jógán a légzésemre koncentráltam. Az utolsó szakaszban kiküldtem a Kedvest. Egy nyomás, egy sikítás és már a hasamon is volt a Királylány. A Kedves visszajött, megfogta a kezem, és rám nézett, láttam, hogy könnybe làbad a szeme: Kislány!....folytatás következik ;)