2014. július 20., vasárnap

A mindent vagy semmit elv

Ma vagyok 15 hetes és 4 napos várandós kismama. Mint írtam, túl vagyok a 12 hetes genetikai ultrahangon és a kombinált teszt eredménye is megjött végre. E kettő kombinációjából kijött, hogy igen kicsi az esély a genetikai rendellenességekre. (ÉLJEN!!!!) Már nem kötelező az AFP szűrés, és mivel még nem tartozom a "veszélyeztetettebb" 35 év feletti korcsoporthoz, így azt mondta az orvosom, hogy nem is szükséges ez a vizsgálat. ( Azt pedig már tőletek, tapasztaltabbaktól, illetve az internetes társadalomtól tudom, hogy sok esetben félrevezető volt e szűrés eredménye, így dicséretes, hogy el is törölték kötelező mivoltát. )

A 12. hét után mintha elvágták volna a rosszulléteket, a mérhetetlen fáradtságot. Ennek egyrészt örültem, másrészt a hozzám közel állókat fárasztottam, hogy ugye azért még várandós vagyok, hogy nem érzek semmit. :-) Akkortájt még a pocim sem kezdett el növögetni, így rámtört a para, hogy minden rendben van-e vele. De szerencsére megnyugtattak, hogy ott van, növöget, és minden rendben van. Ezúton is nagyon köszönöm nekik. <3

Testileg a változás most már egyre inkább szembetűnő. Kerekedik a pocim. Szerencsére a kilók nem jönnek fel rám, összesen 5 dekát híztam eddig. Pedig tényleg mindent eszek. Úgy döntöttem, hogy nem szedek vitamint, mivel most hemzsegnek a friss gyümölcsök, zöldségek a piacon, így nyakra-főre azokat eszem... mert szerencsére még mindig azokat kívánom a csoki, süti helyett. Ez azért is nagyon fontos, mert ilyenkor lelassulhat a bélműködés, és nagyon sok kismama panaszkodik székrekedésre. Ha sok rostos ételt eszel (zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű pékárú, zab, köles) sok vizet fogyasztasz, és rendszeresen mozogsz, ezt elkerülheted.

Lelkileg teljes a felfordulás. Egész eddigi életemre a mindent vagy semmit el volt érvényes. Vagy 110%-al vagyok  jelen, vagy sehogy. Ez most hatványozódott. Vagy összenőtt szemöldökkel, zsíros hajjal flangálok, vagy mint egy menyasszony, órákat töltök a fürdőszobában. Vagy nagyon "heppi" vagyok és akkor úgy érzem, hogy enyém a világ, vagy depisen a netet bújom, olvasom az önsegítő könyveket, és kilátástalannak érzem a jövőt. Vagy egész nap képes vagyok a mosott, de vasalatlan ruhakupac tetején ülni, vagy egész nap csak takarítok....Ez van, hogy egy napon belül változik, van, hogy hetente.... De minden esetben szélsőséges. (Ezúton is köszönöm  hozzám közel állóknak, főleg a Kedvesnek, hogy így is elviselnek és szeretnek, mert csak így tudom magam is elviselni, hogy tudom, ők mellettem állnak! <3 )

Ha netán épp egy rossz pillanatomban kapsz el, nézz vissza később, mert nem változtam ám meg, csak a hormonok játszanak velem. Mert ugyanaz az alapjában véve vidám és pozitív nő vagyok, tele energiával és lelkesedéssel, csak épp' házon kívül tartózkodom. :-)

Az időjárás változással is hasonló a helyzet. Képes vagyok a 30 fokban megdögleni a melegtől, ki se dugom az orrom a lesötétített lakásból, én a napimádó, aki ilyenkor kint szokott sütkérezni és fél óránként megfordul, hogy egyenletesen barnuljon le. Ha pedig 20 fok alá esik a hőmérséklet, van, hogy didergek, vacogok és egy meleg zuhany sem képes átmelegíteni. Ha pedig változékony az idő, akkor fejfájással reagál a szervezetem. Eddig is hidegfront érzékeny voltam, de most tényleg mindent hatványozottan érzek.


E szélsőségek mellett, egy valami állandó. Minden pillanatát élvezem ennek az időszaknak és már nagyon várom, hogy érezzem őt, ne csak lássam. Elvileg már a jövő héttől érezhetem, ahogyan a kis lábacskáival rugdos. Nagyon nagyon várom!!!! <3

A babuc:
Ő is szépen növöget, az ülőmagassága már 8,5 cm, és az egyik kezén már biztosan megvan mind az 5 ujj. :-)


Láttam, hogy szopja az ujját. <3 A vizsgálat elég későn volt, és őnagyságát alig lehetett felébreszteni. Ilyenkor már látszik a neme is. Először lány volt, majd fiú lett, a végső ítéletet nem tudta meghozni a doki, mert elfordult és visszaaludt. :-) De azt mondta, hogy nagy valószínűséggel fiúnk lesz. Apa is ott volt és végre ő is láthatta saját szemével a gyerkőcöt és elhitte, hogy nem pockot hordok a szívem alatt! XD  <3


Testmozgás: 
Kifejezetten jól esik, szerencsére még mindig tudom tartani a lépést a lányokkal az órán, olykor pedig érzem, hogy az órai mosoly mögött a fogukat összeszorítva küzdenek, mert épp' olyan "kellemes" gyakorlatot találtam ki. Szóval bírom szerencsére, nagyon bírom. Ilyenkor már bátran ajánlják a mozgást, főleg, ami a mély izmokat dolgoztatja, erősíti, mert az egyre inkább növekvő hasat valaminek meg kell ugyebár tartani.
De ha nem mozogtál eddig, hangsúlyozom, kérd ki minden esetben orvosod véleményét! 

Adatok:
Mellbőség: 97 cm
Derék: 77 cm
Has körfogat 89 cm
Csípő: 96 cm
Comb: 55 cm
Kar: 27cm
Testsúly: 66,6 kg

Izgatottan várom, az előttem álló heteket!

2014. július 2., szerda

Az első 12 hét

Az első 12  hét


Szeretnék először is bemutatkozni. Král Éva vagyok, sportedző. Amióta az eszemet tudom, a mozgás az életem része. 9 éves voltam, amikor elkezdtem társastánc órákra járni, és annyira megszerettem, hogy 10 évig volt a mindennapjaim része. Ezzel meg is alapoztam az egész életem. A ritmus, a tánc, a zene számomra nem csak egy hobbi, vagy egy passzió. Nekem ez az életem része, olyan, mint másoknak a levegő. 

Immáron 3 éve a hobbim egyben a munkám is és Székesfehérváron tevékenykedem fitness edzőként. Táncos órákat tartok, de emellett erősítő, alakformáló órákat is, sőt a mély izmok erősítése is a palettán van, hiszen Pilates edző is vagyok.

Elérkeztünk a közelmúlthoz, amikor is az egyik kedvenc helyünkön, Prágában a Hard Rock Cafe-ban, egy hideg téli napon elhatároztuk a Kedvessel, hogy már túl nyugodt az életünk, ideje felforgatni egy kisbabával. :-) 

Fogamzásgátló eldob és indul a feszült várakozás.... Igen, feszült volt... mert mint mindent, ezt is azonnal akartam... a kötelező "átállási idő" után még mindig semmi... volt gyertyaállás, barátnők faggatása... de még mindig semmi...  Görcsösen akartam és mint általában a görcsösségre jellemző, csak azért sem jött össze... Március első fele körül aztán elkezdem átprogramozni az agyam... Vettem egy mély levegőt és azt mondtam, jó, ebből elég, ez nem vezet sehova... ha akar jönni, majd jön... Elkezdtem a még nem létező gyermekemhez egy blogot írni. Bemutattam a családot, ahova érkezni fog, írtam neki, hogy nagyon várjuk és hogy akkor jön, amikor ő szeretne. Havonta még most is írok neki, hogy majd később ha szeretné elolvashatja, mennyire vártuk, mi történt vele, velünk az alatt a bizonyos 9 hónap alatt. 

Áprilisban aztán megtörtént a csoda, és a teszten megjelent a két csík. Azóta pedig csak úgy repülnek a hetek. 

Fitness edzőként, heti 13 órával, nehéz volt az átállás. Mivel az elején görcsöltem, ezért az orvos javaslatára lecsökkentettem az óráim számát, a felére, de persze azzal a kikötéssel, hogy csak nagyon óvatosan vezényelhetem le az órát, leginkább szóban instruáljam a lányokat... Na ez nem nagyon ment... Tudjátok, hogy maximalista vagyok, és egyébként is az anyai szervezetem is igényli a mozgást, és nem tett volna túlságot jót, ha heti 13 óra után hirtelen leállok. Úgy döntöttem tehát, hogy a testem jelzéseire figyelek, és nem döntöttem rosszul, legalábbis eddig úgy tűnik. Ami nehezemre esett azt nem csináltam, de szerencsére a Kisfőnök nagyon toleráns volt, és egészen sok mindent engedélyezett. :-)

Persze voltak nehéz időszakok, hányás, hányinger, volt, hogy le kellett mondanom az órát... Volt olyan is, nem egyszer, hogy 14 óra alvás után is úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger... pedig azt gondoltam, hogy az edzett szervezetem jobban fogja venni az akadályt. :-) Hát nem... :-) A hormonok engem is a padlóra küldtek néha. :-)

Táplálkozás:
Volt hogy csak zöldséget és gyümölcsöt kívántom és volt, hogy a hús látványától is rosszul voltam... De alapvetően törekszem a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Itt is a mértékletességet helyezve az előtérbe. Ha nem kívántam a húst, ettem helyette sajtot, mert a fehérjére is szüksége van a szervezetnek... Persze olyan is volt, hogy majd' egy csomag vaníliás karika is lecsúszott egy film alatt... (upsz) De ilyen is kell, de ne ez tegye ki a táplálkozásod nagy részét. Mivel vékony testalkatú vagyok, nincsen sok tartalékom, ezért volt olyan időszak is, hogy nagyon sok szénhidrátot fogyasztottam, leginkább kenyér és péksütemény formájában. A szervezetnek kell az energia, hogy a kisfőnököt növessze, gyarapítsa, azt pedig a szénhidrátból nyeri. Javaslom a teljes kiőrlésű lisztből készült pékárút, a zabot, a kölest. Kettőtökért egyél, ne kettőtök helyett! Ez legyen a jelmondatod.
Három óránként eszek, de nem csak azért, mert ezt tanultam az iskolában, hanem mert egyszerűen szó szerint követeli a szervezetem az ételt. Ha nem ettem, azonnal agresszívvé váltam. Ez mára már enyhült, de a 3 óránként való evés megmaradt.

Mozgás:
Nem ugráltam, mert az nem esett jól, viszont táncoltam, mert az kifejezetten jó volt. A Pilates is nagyon jó ebben az időszakban, mert a mély hátizmokat és hasizmokat (de a has alsó szakaszának erősíti itt sem ajánlott) felkészíti a későbbi, fokozottabb terhelésre. 
De nagyon fontos kihangsúlyozni. Ha eddig, nem mozogtál, akkor ne a terhesség alatt kezdj el! Ha még csak tervezitek a babát, akkor kezdj el jógára, vagy Pilates-re járni, mert mint mondtam felkészíti az izmokat a majdani fokozottabb terhelésre. De ha már várandós vagy, és előtte nem mozogtál, akkor ne most kezd el. 

Sok mindenkivel beszéltem az elmúlt időszakban, sok sok cikket olvastam, mit-hogyan csináljak, mit szabad és mit nem... Az én tapasztalatom az, hogyha a tested jelzéseire figyelsz, azt csinálod ami jól esik, és azt nem csinálod ami nem, ha mértékletes vagy, nem görcsölsz, hanem engeded, hogy a józan paraszti eszed vezessen, ha pozitívan gondolkodsz, akkor minden rendben lesz. :-)


11. hét
12. hét vége

A 12 hetes genetikai ultrahangon kiderült, az alma nem esik messze a fájától... :-))) 

Egész végig rúgkapált, táncolt a vizsgálat alatt, volt hogy szembe fordult velünk és integetett... <3
Produkálta magát a Kisfőnök. Hiába, az én vérem (is)... ;-)

12 hét végén az adataim:
Mellbőség:    97 cm (juhuu.. :-))
Derék:  75 cm
has körfogat: 85 cm
csípő:   95 cm
comb:  55 cm
kar:     27 cm
súly:  66,3 kg
magasság: 176 cm